2013. január 9., szerda

Új év, új kihívások


A múlt év vége felé kicsit csökkent az érdeklődésem a gyöngyfűzés iránt. Nem éreztem már késztetést a fűzésre, nem voltak sikerélményeim, és ezért úgy gondoltam, ideje pihentetni a dolgot. Persze ennek más okai is voltak, például, hogy novemberben valóra vált egy régóta dédelgetett nagy álmom, a saját virágüzlet, ami nagyon sok időmet felemésztette.

Karácsony után azonban már kezdtek hiányozni a gyöngyök. Fűztem is, mert rendeléseim voltak, de még mindig nem éreztem az alkotás igazi örömét. Tudtam, hogy valami újat kell kipróbálnom! És mivel már régóta gyönyörködtem a különböző gyöngyhímzéssel készített alkotásokban, elhatároztam, hogy megtanulom ezt a technikát! A képen a második hímzett darab látható, az elsőt nem találtam érdemesnek arra, hogy feltegyem a blogomba. :) Számomra nem könnyű a technika, de remélem, hogy fejlődő képes leszek! :)))
Szóval ez az egyik kihívás, ami ebben az új évben vár rám!

A másik pedig egy olyan dolog, amiről nem szoktam a blogomban írni. Most egy kicsit magamról... :)
Miután év végén megnyitottuk a virágüzletünket, a nagy hajtás közepette, Karácsony előtt pár nappal megtudtam, hogy babát várok. :) Nem így terveztük, ezért óriási meglepetés volt az egész családnak. Ez egy újabb hatalmas kihívás számomra, hiszen idén már 38 éves leszek és nekem már van két kamasz fiam. Először nagyon megijedtem, hiszen ezáltal az egész életem megváltozik és most még fogalmam sincs hogy hogyan fogok megbirkózni egyszerre minden feladattal, az üzletvezetéstől kezdve a babavállalásig. Mostanra azonban már megnyugodtam, és úgy gondolom, minden simán fog menni! :)

KIHÍVÁSOKKAL TELI BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK! :)

8 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Minden értelemben! Az üzlethez, a gyöngyös terveidhez és nem utolsó sorban a babához! A kihívás adott, boldogságos új évet kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép és gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon örülök annak amit megosztottál velünk és teljesen megértem az utóbbi hónapokban miért is nem fűztél annyit !!
    Tiszta szívemből gratulálok a babához és az új üzlethez is !!!!
    Hidd el aki ilyen ügyes talpraesett és sokoldalú nem beszélve a kreativitásodról annak azt gondolom nem lesz nehéz ezzel az új helyzettel megbirkózni !!
    Nagyon nagy boldogság vár rád és örülj neki, köszönd meg !!!
    (Én is 35 voltam amikor szültem a kisebbik fiamat !!)
    Az angyalok vigyázzanak rátok !!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon kedves vagy, és jól esnek a szavaid! :)

      Törlés
  4. Örülök Neked és menni fog minden......
    Szépséges a medálod...
    Nagyon boldog új évet Nektek!!!

    VálaszTörlés