2013. október 12., szombat

Egy medál új élete...





Egyszer a nővérem hozta át nekem ezt a piros fémes medált, hogy hátha tudok vele valamit kezdeni, mert letört az egyik akasztója és már nem tudja hordani. Úgy emlékszem, még három kis akasztó volt rajta, amiket levágtam, aztán félretettem a "majd egyszer" fiókba. Hosszú hónapokig lapult ott, de most előkerült és új életre kelt... :)

2013. szeptember 26., csütörtök

Karkötő



Még a nyáron kezdtem el, most sikerült befejezni. A technikán még csiszolnom kell, túl sok hibát látok benne.

2013. szeptember 4., szerda

Az ok, amiért nincs időm fűzni...



Augusztus 23-án hajnali 2 óra 36 perckor megszületett Zsófia Lili nevű kislányom.
Azóta minden percemet leköti. :)

2013. augusztus 12., hétfő

Császárköves





Sok-sok szenvedés és többszöri bontás után végre elkészült az első merev karkötőm. A tökéletestől még nagyon messze van, de olyan jó kézbe venni, simogatni, nézegetni! :)

2013. június 30., vasárnap

Maya







Hosszú hetek munkájával végre elkészültem ezzel a nyakékkel, ami eredetileg karkötőnek indult. Már az első elem elkészülte után tudtam, hogy karkötőnek túl nagy lesz. Aztán hímzés közben egyre újabb és újabb elemekkel bővült, és csak a legvégére állt össze a végleges forma. Több oka is van, hogy ilyen sokáig dolgoztam rajta. Az egyik, hogy így a terhesség vége felé rettenetesen zsibbadnak az ujjaim és emiatt sokszor még a tűt is alig tudtam befűzni. Közben a gyöngy és a cérna is elfogyott, ezen kívül rendeléseim is voltak.

Örülök, hogy végre kész vagyok vele - bár egy percig sem untam a munkát -, most már koncentrálhatok az újabb alkotásra! :)

2013. május 13., hétfő

Telihold medál


Ez a gyönyörű fém alap nem igényelt túl sok díszítést. Így is hatalmas lett! Remélem, megtalálja majd a gazdáját, mert az egyszerűsége ellenére nagyon különleges darab!

2013. május 12., vasárnap

Az első hímzett karkötőm






Néhány hónapja nagy izgalommal kezdtem bele a gyöngyhímzésbe, de ez a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott. Már-már úgy gondoltam, hogy ez a technika mégsem nekem való! De valahogy csak nem hagyott nyugodni a gondolat, nem adhatom fel ilyen könnyen!

Igencsak félve ragasztottam fel ezt a gyönyörűséges császárkő kabosont az alapra, mert egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy sikerül megfelelő "ruhába" öltöztetnem. Végül az egész munkát nagyon élveztem, és szinte együltő helyemben megvarrtam az egészet. Lehet, hogy nem lett egészen tökéletes, de most büszke vagyok magamra! :)

2013. április 14., vasárnap

Nincs időm fűzni...



Mostanában nincs időm fűzni, már nem is emlékszem mikor volt kezemben utoljára gyöngy. Egy régebbi ékszeremet azért újra lefotóztam, mert a blogot sem szeretném elhanyagolni. 

2013. február 26., kedd

Bogyeszos :)



Igaz, hogy már kissé unom a türkizt, de ez most mégis az lett. :) Mostanában nem nagyon tudok gyöngyöt vásárolni, ezért a meglévő készleteimet használom fel. Abban pedig még mindig sok a türkiz! :)

2013. február 24., vasárnap

Fancy



Ez a pici aranyos medálka már kb. 2 hete készült, de csak ma volt időm a láncot kitalálni hozzá. 
A swarik színe ihlette és nagyon örülök, hogy sikerült végre egy kicsit más színeket használnom a megszokottakkal ellentétben. Már kezd unalmas lenni a sok türkiz meg zöld, amiket használok! :)

2013. február 9., szombat

R. Z. Rozi Navette gyűrű


 Eddig nem voltam szoros barátságban a navettel, de ezután talán sűrűbben próbálkozom majd vele.
Jó volt újra fűzni! :)

2013. február 7., csütörtök

2013. február 3., vasárnap

Napsugaras tavaszváró



Még mindig hímzek, izgat ez a technika, de már kacsintgatok a fűzés felé is, nagyon kezd hiányozni!
A füli még akasztóra vár, kifogytam a réz színűből, ezért most csak így mutatom.
A fényképezőgépem is napsütésért kiált, sehogyan sem akaródzott neki jobb képet csinálnia! 

2013. január 18., péntek

Hímzett nyakék




Réges-régen vett szürke kagylóimat vettem elő gyakorlásképpen. Mire megvarrtam a medálkákat egészen belejöttem a gyöngyhímzésbe. Végül is nem olyan nagy ördöngősség, csak odafigyelés kérdése az egész. Persze azért a gyakorlás még nem árt! :)