2012. szeptember 27., csütörtök

Mandzsetta



 Huhh!!! Elkészült életem első herring karkötője! Már többször nekifutottam ennek a technikának, de bevallom őszintén, a harmadik sor után mindig feladtam. De most elhatároztam, hogy végig csinálom! Annál is inkább, mert úgy gondolom, hogy egy jó gyöngyfűzőnek minden fűzéstechnikát ki kell próbálnia, én pedig szeretnék majd egyszer jó gyöngyfűző lenni! :)
A karkötő sokkal szélesebbre sikeredett, mint ahogy eredetileg terveztem, és ezt már az elején is láttam, de nem akartam megint lebontani, mert tudtam, hogy nagyon nehéz lesz újra nekikezdenem. A kép sajnos nem adja vissza, de eszméletlenül csillog, és ezen felbuzdulva a sima kapocs helyett megspékeltem ezzel az ovális swarovskival, ami már több mint egy éve vár a sorára. A gomblyuk résznél volt egy kis zűrzavar a fejemben, és csak egy kevésen múlott, hogy ne ragadjak ollót és szabdaljam szét darabokra az egészet! Végül lehiggadtam és befejeztem. Büszke vagyok magamra!


8 megjegyzés:

  1. Kár lett volna egy ilyen szép munkát tönkretenni! Nagyon jól sikerült, még egész nyárias hangulata van.

    VálaszTörlés
  2. Igazán büszke lehetsz magadra, nagyon szép "kis" munka!!!
    De sztem te már így is jó gyöngyfűző vagy!!!
    És ezt csakis a gyönyörű munkáid alapján állítom!!!

    VálaszTörlés
  3. Hihetetlen türelmed van! Igazán mutatós lett a karkötő és nagyon jól feldobja az az ovális "gomb"

    VálaszTörlés
  4. Őszintén gratulálok hozzá.Fantasztikus lett! :)

    VálaszTörlés
  5. Csodálatos lett, hála a kitartásodnak elkerülte az ollót. Szeretem, mert a nyárra, a vízpartra emlékeztet. Csodás a gomb, tökéletes az összhangja a gyönyörű karival. Te már most nagyon jó gyöngyfűző vagy, ez a karkötő is bizonyítja! :-D

    VálaszTörlés
  6. Én a fejlődésért vagyok büszke Rád!!!! Hirtelen eszembe jutottak azok a régi-régi csodás rajzok...

    VálaszTörlés